Kik vagyunk
Kik vagyunk
IG24 – Interessengemeinschaft der 24-Stunden-Betreuer:innen
Az IG24 egy önszerveződő gondozókból álló, pártsemleges, aktivisták által támogatott egyesület, amelynek célja a 24 órás gondozók érdekeit a lehető legszélesebb körben képviselni. Ne mások beszéljenek rólunk, a saját nevünkben szeretnénk beszélni! Az IG24 egyesület kezdeményezői az Iniciativa24, egy szlovák gondozókból álló egyesület, valamint a DREPT pentru îngrijire [JOG a gondozáshoz], amely a romániai gondozók egyesülete.
Támogatást nyújtunk minden gondozónak, nemzetiségtől függetlenül, aki aktív szeretne lenni a közösségen belüli szerveződésben, és szlovák, román kollégáikhoz hasonló tanácsadási, tájékoztatási, valamint érdekképviseleti struktúrákat szeretnének kiépíteni (az IG24-en belül).
A közösségi kezdeményezés és a közvetlen részvétel az IG24 legfontosabb eszköze.
Az IG24 ügyvédekkel és önkéntes jogászokkal együttműködve tanácsadást kínál a dolgozóknak, anyanyelvükön (jelenleg német, román és szlovák nyelven).
A hamis függetlenség elleni küzdelem
Az állami szektor által szabályozott, kellőképpen megfizetett alkalmazási rendszer bevezetését akarjuk a 24 órás gondozás ágazatába.
A 24 órás gondozás és a specializált orvosi ellátás közti szürkezónák nyilvános tematizálása
24 órás gondozókként (németül: 24-Stunden-BetreuerInnen) dolgozunk, és asszisztensi szolgáltatásokat kínálunk, azonban mindennapi munkánk elképzelhetetlen lenne anélkül, hogy kereszteződjön a specializált ápolói, „Pflege” típusú szolgáltatásokkal.
A láthatóság biztosítása, és a tabutémák elleni küzdelem – erőszak és (szexuális) zaklatás a munkahelyen
Elég az embertelen körülményekből! Tisztességes körülményeket követelünk a lakhatáshoz és étkezéshez, támogatóközpontokat a munkahelyi (szexuális) agresszió és erőszak esetére.
Nyerjük vissza méltóságunkat a munkahelyen!
Vissza akarjuk nyerni méltóságunkat nőként és bevándorló dolgozóként, egyenlő jogokkal. Támogassuk jobban egymást az elszigeteltségben – ami nap mint nap jellemző a munkánkra –, és azokban a helyzetekben, amikor gyakran túlterheltek vagyunk.
A DREPT egyesület története és tevékenysége
A DREPT – Reprezentarea intereselor îngrijitoarelor 24/24 [JOG / IGAZSÁG– A 24 órás gondozók érdekképviselete] egyesület egy romániai gondozókból és aktivistákból álló önszerveződő csoport, amely a jobb munkakörülményekért küzd ebben az ágazatban. A „DREPT” [JOG / IGAZSÁG] nevet azért választottuk, mert a jogok és igazság az, ami hiányzik ebből az ágazatból, és ezekért harcolunk!
A DREPT szervezet 2020 augusztusában, Ausztriában nonprofit egyesületként bejegyezve jött létre. A csapat magja, vagy inkább a 24 órás gondozásban dolgozók és az aktivisták azonban hosszú évek óta együtt dolgoznak azon, hogy jobb munkakörülményeket és tisztességes munkajogokat szerezzenek a gondozóknak. A csoport közvetlenül a román 24 órás gondozók közösségéből alakult, abból a szükségből és kétségbeesésből, hogy ezek a dolgozók egyedül vannak, nem létezik strukturális védelem az érdekükben az őket az ausztriai munkahelyeken érő kizsákmányolás ellen. A DREPT társalapítói nem tudtak többé szemet hunyni a bántalmazás és kizsákmányolás számtalan formája előtt, amelyeknek kollégáik ki voltak téve. És így szerveződni kezdtek.
Fő szolgáltatásaink: tájékoztatás a gondozók jogait és tevékenységét illetően, ugyanakkor egyéni tanácsadás, támogatás és közbeavatkozás válsághelyzetben, valamint politikai lobbi.
A 24 órás gondozással foglalkozók melletti szolidaritás átível a határokon: idén egyesítettük erőinket szlovák kollégáinkkal, az Iniciativa24 szervezetből. Együtt megalapítottuk az IG24 ernyőszervezetet, amely minden bevándorló gondozó érdekeit képviseli.
Küzdelmünk Ausztriában zajlik, de szolidaritásunk nemzetközi!
Látogass el Facebook-oldalunkra !
A Iniciativa24 egyesület története és tevékenysége
Az Iniciativa24: A szlovák gondozók érdekcsoportja a 2020-as koronavírus-járvány idején jött létre – válaszul a gondozók pandémia ideje alatti problémáira és az őket érő diszkriminációra.
Az ágazatban adott feltételek vizsgálata alapján (lásd Simona Durisova doktori dolgozatát: Die Organisation der Ausbeutung. Soziale und arbeitsrechtliche Benachteiligung der Pflege- und Betreuungskräfte im Rahmen der 24-Stunden-Pflege, unter besonderer Berücksichtigung der Rolle von Vermittlungsagenturen), valamint a szlovák gondozók problémáira és szükségleteire reflektálva, a teljességre törekedve a 24 órás gondozás körülményeinek javítására szeretnénk összpontosítani hosszú távon.
Jóval a koronavírus-járvány kitörése előtt felmerült az ötlet, hogy alapítsunk érdekképviseleti csoportot a 24 órás gondozásban dolgozók számára. De a koronavírus kényszerített bennünket rá, hogy most „cselekedjünk”. Így, az Iniciativa24 informális platformként indult a Facebookon, ahol megosztottuk petíciónkat Condiții de ajutorare echitabile pentru îngrijitoarele 24/24 [Egyenlő feltételeket a 24 órás gondozóknak] címmel a Härtefallfonds nehézségi alap keretén belül.
Ezt oktatóvideók sorozata követte a YouTube-on , amely az ágazattal kapcsolatos panaszokat mutatja meg, és magyarázza el gondozóknak. Meg van az oka annak, hogy a gondozók hátrányos helyzetben, kizsákmányolva érzik magukat…
A témával kapcsolatos kutatásunk során találkoztunk a román gondozók online platformjával, ez a DREPT PENTRU ÎNGRIJIRE [JOGOT / IGAZSÁGOT A GONDOZÁSBAN]. Rögtön az első kapcsolatfelvétel után, természetes módon együttműködés alakult ki köztünk, ennek eredményeként jött létre az első nagy projektünk – az IG-24: Interessengemeinschaft der 24-Stunden-Betreuer_innen egyesület létrehozása.
Látogass el Facebook-oldalunkra!